11. fejezet

Na meghoztam a következő fejezetet. :) Kicsit rövid lett de remélem tetszeni fog.
Boldog karácsonyt mindenkinek!
És komikat pleas :-)

A megmentő
(Edward szemszöge)

Hogy lehetek ennyire hülye.Majdnem megcsókoltam pedig tudom hogy pasija van neki.Egy vén fószer aki egyáltalán nem illik hozzá.Istenem ha én ölelhetném át én tulajdoníthatnám csókjait, vagy csak nézhetném őt anélkül hogy bárki felróná nekem mint bűnt.Olyan jó lenne.A rétemen lyukadtam ki a nap éppen oda sütött a rét közepére.Oda sétáltam és lerogytam.Átadtam magam a napnak és magam mellé képzeltem azt az angyalt aki valószínű most szobájában ül és azon gondolkozik milyen hülye vagyok mert a csók szélén lelépek. Magam elé képzeltem gyönyörű alakját selymes haját sugárzó arcát és a szemeit azokat a gyönyörűséges csokoládé barna szemeket.Halott szívem belesajdult ebbe gyönyörűségbe.Ott ültem a képzeleteimmel együtt és ültem volna ott még jó darabig ám hirtelen valaki fájdalmasan felsikoltott.A felismerés tőrként hatolt a szívembe ez Bella hangja volt.Az ijedség pillanatok alatt futott végig a testemen.Rögtön felpattantam és olyan gyorsan futottam ahogyan csak bírtam.Amikor oda értem borzalmas látvány fogadott.Családom Emmettel az élen Bella ellen harcoltak és a fa alatt ott volt egy árnyék.Bella még bírta Emmettet gyorsan "hatástalanította" de Jesperrel és Eleazarral nem bírt.Egy szempillantás alatt ott termettem és padlóra küldtem Eleazart.Ekkor megéreztem hogy valami elmémre kúszik.Hirtelen találkozott a pillantásom Belláéval és rögtön megértettem mindent.Bella éppen védelmet nyújt nekem az ellen ami családomat megfertőzte. Valahogy mellé küzdöttem magamat és megkérdeztem tőle.
-A többieknek nem tudsz védelmet nyújtani?
-Megpróbálom de ha nem sikerülne kapj el!-nem tudtam mire érti ezt.De ebben a pillanatban Jesper már nem harcolt ellenem hanem csak állt és nézegetett körbe.Végig néztem családomon ugyanígy történt mindenkivel(Denaliékat is beleértve).Az árnyék alakra néztem de már nem volt ott.Egyszerűen eltűnt.Hátra néztem Bellára és rámosolyogtam.
-Sikerült és nem volt rá szükség hogy elkapjalak mondtam.
-Igen-szólalt meg fáradt hangon azzal összeroskadt.Villám gyorsan mellette termettem.Az aggodalom a halott szívembe mart.Felemeltem angyalom gyönyörű törékeny testét és bevittem a házba fel egyenesen a szobámba és az egyetlen vámpírhoz kiáltottam aki segíthet.
-Carlisle-ordítottam.Visszafordultam Bellához arca nyugodt volt békés.Olyan volt mintha aludna, de tudtam hogy nem alszik és ez nyugtalanított.
-Mi történt?-kérdezte apa.
-Nem tudom.Kiterjesztette a pajzsát mindenkire mert valami behatással rátámadtatok aztán aki befolyásolt elment miután magatokhoz tértetek és Bella egyszerűen összeesett.
-Értem.Valószínűleg túlterhelte magát ezzel.Sajnos meg kel várnunk amíg magától felébred.-mondta Carlisle.Istenem szegénykém.Carlisle kiment így kettesben maradtam Bellával.Leültem az ágya mellé és megfogtam kis kezét.Vissza emlékeztem arra mikor először láttam.Már akkor is elvarázsolt de ezt akkor semmi pénzért nem vallottam volna be senkinek.Most pedig már nem kétség beleszerettem és szeretni is fogom örökké.S számomra ő lesz az örökkévalóság értelme.