A kommenteket mindig szívesen fogadom.Éppen ezért remélem hogy jó sokat is fogok kapni és persze abban is folyton reménykedem hogy tetszik a történetem.
Az első igazi találkozás
(Bella szemszöge)
Amint elindultam Volterából egyrészt boldog voltam másrészt pedig
szomorú is.De ez a része nem igazán érdekelt most mivel végre újra láthatom a családomat.Bár rá találtam apára de ez a tény akkor sem tudja elfeledtetni velem hogy kik gondoskodtak rólam eddig.Remélem a Cullen családot is hamarosan láthatom mert nagyon hiányoztak már.Túl régen nem láttam már őket.Nagyon hiányzott az egész család.Miközben vezettem felidéztem azt az arcot amit legeslegellőször láttam életemben.Carlisle arcát.Esme kedves vonásait.Rosalie és Emmett arcát.Alice a kis duracell nyuszi és Jasper a nyugott kiegyensúlyzott alak.Teljesen kiegészítették egymást.Bár én is megtalálnám azt aki kiegészít.Lehet hogy ott van nekem Aro de valahogy őt nem szeretem úgy ahogyan kellene.Igazából csak apa kedvéért mentem bele hogy a csaja leszek.De itt és most megfogadom hogy ha belegebedek is boldoggá fogom tenni.És végül felidéztem Edward arcát bár az ő arca elég homályos volt mivel ő soha sem jött hozzám túl közel.Mondjuk meg tudtam érteni és bele törődtem.Pár perc múlva begördültem az iskola parkolójába és körülnéztem hátha meglátom családomat.De még nem voltak itt.Úgyhogy kiszálltam és felvettem a napszemcsim aztán nekidőltem a kocsimnak.Kb 5 percig álltam így mikor megláttam Kate kocsiját mögötte Rosalie autóját és egy volvót.Amikor mindenki kiszállt meghallottam Kate sikolyát ami egy Bellából állt.
-Hát meg jöttél végre!-Mikor ránéztem a többiekre láttam hogy Edward rám mosolyog én pedig nehezen de viszonoztam.Mert mikor ránéztem a lélegzetem is elakadt olyan jóképű volt istenem.Kate a többiek felé kezdett húzni.Amint oda értünk Rosalie és Alice rögtön megöleltek aztán Emmett és Jasper következett.Én mindenki udvariasan üdvözöltem.És mikor Edward felé fordultam ő kitárta felém karjait én pedig belesimultam ölelésébe.
-Örülök hogy újra látlak Edward Cullen-suttogtam neki.
-Én is örülök neked Isabella Denali-mondta aztán elengedett sajnos.Mert mikor karjaiban voltam minden bajomat elfeledtem.Nem Bella nem szabad ilyenekre gondolni.Szerencsére ekkor megcsörrent a mobilom.
-Halló! Ki az?-szóltam bele a telefonba.
-Én vagyok az kedvesem.-Akkor most extra kedves leszek.
-Szia szívem. Hogy vagy? - kérdeztem
-Kösz jól. És te? Jól utaztál? Minden rendben?
-Kösz jól, ujjra jól, és igen. De most mennem kell mert kezdődik a suli. Szia Aro. - mondtam.
-Rendben. Szeretlek. Szia. - mondta.
-Én is. Puszi.-azzal letette a telefont.Aztán már be is csöngettek.Az első órám irodalom volt Alicel és Edwarddal.Amúgy furcsa módon minden órám közös volt Edwarddal.De örültem neki.Csak most tűnt fel hogy Tanya és Irína ma nincsen suliban.Ez a nap végül is hamar elment ami jó volt mert szerettem volna minél előbb otthon lenni.Az irodalom órán kívül még volt angolom, nyelvtanom, biológiám és testnevelésem.Amikor aztán végre ott voltam a ház előtt olyan fáradt voltam mintha egy hete nem aludtam volna.A házban még üdvözöltem Esmet, Carlislet, Carment, Eleazart, Tanyat és Irínát.Aztán felmentem a szobámba és kipakoltam.Ez után pedig lefeküdtem az ágyra.Már majdnem elaludtam amikor kopogtattak...
2010. szeptember 19., vasárnap
2010. szeptember 10., péntek
4. fejezet
Na meghoztam a kövi fejit remélem tetszeni fog.És várom a sok-sok komit is. XD
Meglepi
Marcus szemszöge:
2 évvel mielőtt Bella megjön.
Megint egy unalmas nap. Vagyis nem is annyira unalmas. Aro vs. Caius. " Jaj de nagy öröm." Min is vesztek össze? Hm. Ki tudja? Mindig valamin összekapnak. Ha nem épp Caius hülye tréfái miatt, (mint csiliszószos alsó, vizes lufik, vagy épp nos a leggyerekesebb csínye a habos süti a képedbe) akkor valami iszonyat unalmas dolgon. Én meg itt búsulok. Pedig régebben szebb idők voltak. Úgy 23 éve megismertem életem egyetlen szerelmét, kit teherbe ejtettem. Sajnos mire ezt megtudtam már elutazott innen. Levélben értesített, hogy terhes, de nem mondta meg, hogy hol van. Mire kinyomoztam, már meghalt. Annyit tudtam meg, hogy lett egy kislányom aki eltűnt. Ha legalább tudnám, hogy hívják. DE MÉG EZT SE! csaptam a székemre. Két fivérem meredten nézet.
-Minden rendben? - kérdezte Aro.
-Nem, nincs! Miért kell mindig veszekednetek! Nem bírtok enélkül megélni?! - mondtam. Hopp! Na ez nekem is ujj volt.
-Igazad van. Nem normális, hogy mi mindenen összekapunk. - mondta Aro békítően, majd zajokra lettünk figyelmesek.
Engedjetek már be! Látni akarom az apámat! - mondta egy lány. Mi összenéztünk. Mindenki egyre gondolhatott. Normális szegény vámpír.
-Sa..Sa..Saj..ná..lo..m. De.. De..er.erre.. nincs..felhatalmazásom. - nyögte Ginna. Szegény. Hát nem sok esélye lenne a vámpír ellen. Majd berobbant az ajtón egy lány. Gyönyörű csoki barna szemei vannak. Annyira hasonlít a volt... Várjunk! Csoki barna szem? Hát ez meg hogy lehet?
-Apu! Apu! Apu! - ugrott a nyakamba a kis vámpírlány. Mi van?! Hogy apu? Hát ezt honnan veszi?!
-Már elnézést, de megkérdezhetném honnan veszed, hogy az apád vagyok? - kérdeztem. Ő csodálkozva nézet rám.
-Hát... én csak úgy éreztem, hogy te vagy. Ezért jöttem el ide. - tényleg agyilag beteg lehet a kislány.
-Nos én kideríthetném, hogy ezt honnan veszed. Csak kérlek fogd meg a kezem. - mondta kicsit zavartan Aro. Aro zavarban? Lehet, hogy ...
-Rendben. - majd beletette kezeit Aro kezeibe. Aro még jobban ideges lett. Ajaj! Majd szemei elhomályosodtak.
-Hűha! Marcus ő tényleg a te lányod. Az az elveszett kincs, mit már húszon kettő éve keresel. Ő a te és Ciril gyümölcse. - mondta, majd elengedte a lány kezét - Ja és megmutathatja azt neked agyban amit akar. Ő az én lányom? Istenem az elveszett kincsem. Azonnal megöleltem. Szegényke csontropogtató élményben részesült.
-Szia kincsem. Nos a nevem Marcus Volturi, ők meg a két fivérem Aro és Caius.
-Sziasztok! Az én nevem Isabella ő ...
-Isabella Volturi. - mondta Aro. Ránéztem.
-Csak így? Semmi ez meg az? - kérdeztem. Se nem gondolkozott, se nem vitatkozott. Jaj istenem.
-Igen. - mondta.
-Kösz! - súgtam majd elvezettem a szobámba, hogy megbeszéljek vele mindent.
2 évvel később
-Nos ha nem gond szeretnék vissza menni a régi családomhoz. De mindig meglátogatlak titeket. Ígérem. - mondta Bella.
-Jaj kicsim, ha Aro engedi akkor persze, de ha nem akkor hát... - néztem a mellettem ülő férfira.
-Rendben! Menj csak ha akarsz. És gyere amint tudsz. - mondta. Hát ja. Csak akkor engedi el azt aki elakar menni ha a barátja, de ez most más. Aro mint kiderült Bellába habarodott. Na ebből a szerelemből még mi lesz?
-Köszi! - mondta a kicsim. Majd megölelt minket.
-Ha nem gond akkor szívesen kikísérlek a reptére. - mondta Aro.
-Nem nem baj. - mondta Bella.
2 nappal később
Aro szemszöge:
Mikor Bella elbúcsúzni akart tőlem a reptéren és adtam neki egy.. nos igen. Megcsókoltam. Már két éve szerelmes vagyok ebbe a kis szeleburdiba, de csak így és most mertem bevallani. Hm. Bella, Bella, Bella. Csak ő zakatol a fejemben. Tényleg! Fel is hívom, hogy mi van vele. Csing, csöng, csing...
-Halló! Ki az? - kérdezte azon a gyönyörű, mézédes hangján. Jaj, de szép.
-Én vagyok az kedvesem. - hát ja. Igaz kicsit béna helyen, de összejöttünk.
-Szia szívem. Hogy vagy? - kérdezte. Jaj ez a gyönyörű hang.
-Kösz jól. És te? Jól utaztál? Minden rendben? - kérdeztem aggódva. Hát ezt teszi a szerelem.
-Kösz jól, ujjra jól, és igen. De most mennem kell mert kezdődik a suli. Szia Aro. - mondta. Jaj. A rohadt suli.
-Rendben. Szeretlek. Szia. - mondtam. Jaj de nehéz nélküle.
-Én is. Puszi. - mondta, majd letette. Haj ha végre velem volna akkor....
-Aro!!! Mindjárt ide hányok! Hagyd már abba az érzelmi kitöréseidet. - mondta Marcus.
-Rendben. - mondtam nevetős hangnemben. Majd akkor később, vagy máshol gondolok rá.
Meglepi
Marcus szemszöge:
2 évvel mielőtt Bella megjön.
Megint egy unalmas nap. Vagyis nem is annyira unalmas. Aro vs. Caius. " Jaj de nagy öröm." Min is vesztek össze? Hm. Ki tudja? Mindig valamin összekapnak. Ha nem épp Caius hülye tréfái miatt, (mint csiliszószos alsó, vizes lufik, vagy épp nos a leggyerekesebb csínye a habos süti a képedbe) akkor valami iszonyat unalmas dolgon. Én meg itt búsulok. Pedig régebben szebb idők voltak. Úgy 23 éve megismertem életem egyetlen szerelmét, kit teherbe ejtettem. Sajnos mire ezt megtudtam már elutazott innen. Levélben értesített, hogy terhes, de nem mondta meg, hogy hol van. Mire kinyomoztam, már meghalt. Annyit tudtam meg, hogy lett egy kislányom aki eltűnt. Ha legalább tudnám, hogy hívják. DE MÉG EZT SE! csaptam a székemre. Két fivérem meredten nézet.
-Minden rendben? - kérdezte Aro.
-Nem, nincs! Miért kell mindig veszekednetek! Nem bírtok enélkül megélni?! - mondtam. Hopp! Na ez nekem is ujj volt.
-Igazad van. Nem normális, hogy mi mindenen összekapunk. - mondta Aro békítően, majd zajokra lettünk figyelmesek.
Engedjetek már be! Látni akarom az apámat! - mondta egy lány. Mi összenéztünk. Mindenki egyre gondolhatott. Normális szegény vámpír.
-Sa..Sa..Saj..ná..lo..m. De.. De..er.erre.. nincs..felhatalmazásom. - nyögte Ginna. Szegény. Hát nem sok esélye lenne a vámpír ellen. Majd berobbant az ajtón egy lány. Gyönyörű csoki barna szemei vannak. Annyira hasonlít a volt... Várjunk! Csoki barna szem? Hát ez meg hogy lehet?
-Apu! Apu! Apu! - ugrott a nyakamba a kis vámpírlány. Mi van?! Hogy apu? Hát ezt honnan veszi?!
-Már elnézést, de megkérdezhetném honnan veszed, hogy az apád vagyok? - kérdeztem. Ő csodálkozva nézet rám.
-Hát... én csak úgy éreztem, hogy te vagy. Ezért jöttem el ide. - tényleg agyilag beteg lehet a kislány.
-Nos én kideríthetném, hogy ezt honnan veszed. Csak kérlek fogd meg a kezem. - mondta kicsit zavartan Aro. Aro zavarban? Lehet, hogy ...
-Rendben. - majd beletette kezeit Aro kezeibe. Aro még jobban ideges lett. Ajaj! Majd szemei elhomályosodtak.
-Hűha! Marcus ő tényleg a te lányod. Az az elveszett kincs, mit már húszon kettő éve keresel. Ő a te és Ciril gyümölcse. - mondta, majd elengedte a lány kezét - Ja és megmutathatja azt neked agyban amit akar. Ő az én lányom? Istenem az elveszett kincsem. Azonnal megöleltem. Szegényke csontropogtató élményben részesült.
-Szia kincsem. Nos a nevem Marcus Volturi, ők meg a két fivérem Aro és Caius.
-Sziasztok! Az én nevem Isabella ő ...
-Isabella Volturi. - mondta Aro. Ránéztem.
-Csak így? Semmi ez meg az? - kérdeztem. Se nem gondolkozott, se nem vitatkozott. Jaj istenem.
-Igen. - mondta.
-Kösz! - súgtam majd elvezettem a szobámba, hogy megbeszéljek vele mindent.
2 évvel később
-Nos ha nem gond szeretnék vissza menni a régi családomhoz. De mindig meglátogatlak titeket. Ígérem. - mondta Bella.
-Jaj kicsim, ha Aro engedi akkor persze, de ha nem akkor hát... - néztem a mellettem ülő férfira.
-Rendben! Menj csak ha akarsz. És gyere amint tudsz. - mondta. Hát ja. Csak akkor engedi el azt aki elakar menni ha a barátja, de ez most más. Aro mint kiderült Bellába habarodott. Na ebből a szerelemből még mi lesz?
-Köszi! - mondta a kicsim. Majd megölelt minket.
-Ha nem gond akkor szívesen kikísérlek a reptére. - mondta Aro.
-Nem nem baj. - mondta Bella.
2 nappal később
Aro szemszöge:
Mikor Bella elbúcsúzni akart tőlem a reptéren és adtam neki egy.. nos igen. Megcsókoltam. Már két éve szerelmes vagyok ebbe a kis szeleburdiba, de csak így és most mertem bevallani. Hm. Bella, Bella, Bella. Csak ő zakatol a fejemben. Tényleg! Fel is hívom, hogy mi van vele. Csing, csöng, csing...
-Halló! Ki az? - kérdezte azon a gyönyörű, mézédes hangján. Jaj, de szép.
-Én vagyok az kedvesem. - hát ja. Igaz kicsit béna helyen, de összejöttünk.
-Szia szívem. Hogy vagy? - kérdezte. Jaj ez a gyönyörű hang.
-Kösz jól. És te? Jól utaztál? Minden rendben? - kérdeztem aggódva. Hát ezt teszi a szerelem.
-Kösz jól, ujjra jól, és igen. De most mennem kell mert kezdődik a suli. Szia Aro. - mondta. Jaj. A rohadt suli.
-Rendben. Szeretlek. Szia. - mondtam. Jaj de nehéz nélküle.
-Én is. Puszi. - mondta, majd letette. Haj ha végre velem volna akkor....
-Aro!!! Mindjárt ide hányok! Hagyd már abba az érzelmi kitöréseidet. - mondta Marcus.
-Rendben. - mondtam nevetős hangnemben. Majd akkor később, vagy máshol gondolok rá.
2010. szeptember 4., szombat
3.fejezet
Neharagudjatok hogy ilyen későn kapjátok a frisset.De máris nagyon sokat kell tanulnom.Azért remélem megérte várni én pedig a komikat várom nagyon.Jó olvasást. :-)
20 év elteltével
(Edward szemszöge)
Miután a Denali család elvitte Bellát.Mi elrendeztük a dolgainkat az új szülöttekkel eljött hozzánk a Volturi és hihetetlen de megdicsértek minket.
"-Még egy klán sem élte túl a harcot ekkora sereg ellen-mondta Jane.Ez nála felér egy dicséret félével."Ezek után megállapodott a család hogy 4 évente látogatjuk meg a Denali családot.Bella elég aranyos volt amíg felcseperedett.Mindig annyira várt minket akkora örömmel ugrott mindenki nyakába még az enyémbe is.De én soha sem tudtam elfelejteni azt hogy megölte a saját anyját.Immár 20 év telt el azóta hogy Carlisle haza hozta azt a szörnyet.Múltkor amikor látogatóban voltunk nem volt ott mert elment világot látni.Bár ezt is a családom mesélte mert én nem mentem el.De térjünk vissza a jelenbe.Most is éppen Denali felé tartunk és ha ott leszünk el kell viselnem Tanyat csak azért hogy a családom láthassa Bellát.Nem igazán értettem ezt a rajongást iránta de már nem volt több időm ezen gondolkodni mert megjöttünk.Ja azt említettem már hogy ide is költözünk pár évre?Nem?Hát akkor most mondom.Mikor leállítottuk a kocsikat már az egész család kint volt, hogy üdvözöljön minket.Amint kiszálltam a kocsiból rögtön Tanya vettette magát a nyakamba.
-Sziasztok annyira jó hogy újra itt vagytok!-mondta Tanya és az istennek sem akarta elengedni a nyakamat.Úgyhogy finoman lefejtettem kezeit nyakamról.Körülnéztem vártam hogy Rosalie, Alice és Esme egy személy körül forogjon de nem történt meg.
-Hol van Bella?-kérdezte Esme.
-Még mindig utazgat.-felelte rá Kate.Hála az égnek egyelőre nem kell vele találkoznom.Felnéztem az égre virradt.Hamarosan indulni kell a suliba.az addigi idő gyorsan elszállt.Bepakoltunk a szobáinkba és beszélgettünk.Azután pedig hamar beértünk a suliba.Amikor kiszálltunk a kocsiból megpillantottam egy angyalt azt hittem csak hallucinálok de nem.A Ferrarijának támaszkodva állt és napszemüvege mögül minket nézett.Mikor levette szemüvegét nekem végem volt.Szemei csokoládé barnán csillogtak gesztenye barna haja lágyan omlott vállára és a mosolya a mosolya az csodálatos volt és engem nézett.Aztán valaki mögöttem felsikoltott és azt kiáltotta öröm teli hangon "Bella".
-Hát megjöttél végre-kiabálta Kate és oda rohant ahhoz a gyönyörűséghez.Ezt nem hiszem el ez az angyal nem lehet ugyan az a szörnyeteg aki megölte az anyját az lehetetlen.Ránézek erre a lányra és elfelejtem hogy mit tett egykor csak néztem őt és mikor erre nézett rámosolyogtam ő pedig viszonozta.Kate közben erre fele húzta amint ide értek Alice és Rosalie rögtön megölelték utánuk pedig Jasper és Emmet zárták karjukba.Ő mindenkit üdvözölt és oda jött hozzám én kitártam felé karjaim hallottam testvéreim hitetlenkedő gondolatait de nem érdekelt.Hozzám bújt én karjaimba zártam ő azt susogta nekem.
-Örülök hogy újra látlak Edward Cullen.
-Én is örülök neked Isabella Denali.-De sajnos most már el kellett engednem.Aztán hirtelen megcsörrent a mobilja...
20 év elteltével
(Edward szemszöge)
Miután a Denali család elvitte Bellát.Mi elrendeztük a dolgainkat az új szülöttekkel eljött hozzánk a Volturi és hihetetlen de megdicsértek minket.
"-Még egy klán sem élte túl a harcot ekkora sereg ellen-mondta Jane.Ez nála felér egy dicséret félével."Ezek után megállapodott a család hogy 4 évente látogatjuk meg a Denali családot.Bella elég aranyos volt amíg felcseperedett.Mindig annyira várt minket akkora örömmel ugrott mindenki nyakába még az enyémbe is.De én soha sem tudtam elfelejteni azt hogy megölte a saját anyját.Immár 20 év telt el azóta hogy Carlisle haza hozta azt a szörnyet.Múltkor amikor látogatóban voltunk nem volt ott mert elment világot látni.Bár ezt is a családom mesélte mert én nem mentem el.De térjünk vissza a jelenbe.Most is éppen Denali felé tartunk és ha ott leszünk el kell viselnem Tanyat csak azért hogy a családom láthassa Bellát.Nem igazán értettem ezt a rajongást iránta de már nem volt több időm ezen gondolkodni mert megjöttünk.Ja azt említettem már hogy ide is költözünk pár évre?Nem?Hát akkor most mondom.Mikor leállítottuk a kocsikat már az egész család kint volt, hogy üdvözöljön minket.Amint kiszálltam a kocsiból rögtön Tanya vettette magát a nyakamba.
-Sziasztok annyira jó hogy újra itt vagytok!-mondta Tanya és az istennek sem akarta elengedni a nyakamat.Úgyhogy finoman lefejtettem kezeit nyakamról.Körülnéztem vártam hogy Rosalie, Alice és Esme egy személy körül forogjon de nem történt meg.
-Hol van Bella?-kérdezte Esme.
-Még mindig utazgat.-felelte rá Kate.Hála az égnek egyelőre nem kell vele találkoznom.Felnéztem az égre virradt.Hamarosan indulni kell a suliba.az addigi idő gyorsan elszállt.Bepakoltunk a szobáinkba és beszélgettünk.Azután pedig hamar beértünk a suliba.Amikor kiszálltunk a kocsiból megpillantottam egy angyalt azt hittem csak hallucinálok de nem.A Ferrarijának támaszkodva állt és napszemüvege mögül minket nézett.Mikor levette szemüvegét nekem végem volt.Szemei csokoládé barnán csillogtak gesztenye barna haja lágyan omlott vállára és a mosolya a mosolya az csodálatos volt és engem nézett.Aztán valaki mögöttem felsikoltott és azt kiáltotta öröm teli hangon "Bella".
-Hát megjöttél végre-kiabálta Kate és oda rohant ahhoz a gyönyörűséghez.Ezt nem hiszem el ez az angyal nem lehet ugyan az a szörnyeteg aki megölte az anyját az lehetetlen.Ránézek erre a lányra és elfelejtem hogy mit tett egykor csak néztem őt és mikor erre nézett rámosolyogtam ő pedig viszonozta.Kate közben erre fele húzta amint ide értek Alice és Rosalie rögtön megölelték utánuk pedig Jasper és Emmet zárták karjukba.Ő mindenkit üdvözölt és oda jött hozzám én kitártam felé karjaim hallottam testvéreim hitetlenkedő gondolatait de nem érdekelt.Hozzám bújt én karjaimba zártam ő azt susogta nekem.
-Örülök hogy újra látlak Edward Cullen.
-Én is örülök neked Isabella Denali.-De sajnos most már el kellett engednem.Aztán hirtelen megcsörrent a mobilja...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)